Déli oldalán Tapolcával érintkező, a Tapolcai-medencét és a Kisalföldet összekötő völgyben nyugvó város számtalan titkot rejt, melyeket felfedezni a világon egyedülálló érzés.
A város impozáns látványához jócskán hozzá tesz a Sümegi vár, amely egy kúp hegy tetején áll, és egy sokszögű alaprajzon elhelyezkedő vár, melynek falai között rendszeresek a várjátékok és lovagi tornák.
Az Ősember bányája egy védett kovakőbánya, mely jelenleg múzeumként elérhető és hihetetlen történeteket ismerhetünk meg benne a régi bányászati szokásokról.
A Püspöki palota 1755 óta ékesíti a várost, melyet gyakran említenek is Magyarország kiemelkedő barokk épületei között. A Kisfaludy Étterembe betérve mennyei fogások várnak, ám ez a hely a múltban is rengeteg mindent letett az asztalra, például Magyarország második kaszinója is itt volt, és régen az értelmiségek találkahelyeként szolgálta ki az ország értelmiségeit.
Ma cukrászdaként és étteremként csodálhatjuk meg, de ha szeretnénk akár szállásként is hivatkozhatunk e gyönyörű Étteremre. A Ferences kegytemplom és kolostort is szemügyre vehetjük, mely 1653 óta létezik, ám ilyen viszonylatban a Sümegi plébániatemplomot is megnézhetjük, mely Anton maulbertsch freskóival díszeleg, és nem hiába nevezik a rokokó Sixtus-kápolnájának sem.
Múzeumokat is találunk Sümegen, többek között Bormúzeumot, Vármúzeumot és Fazekasmúzeumot, de akár Nyereg és lószerszám múzeumban is gyönyörködhetünk.
A város egyik legkiemelkedőbb látnivalója a Szent László-szobor, mely a sümegi ferences templom közelében található és 1938 óta ékesíti Sümeget. Kisfaludy Sándor éppen Sümegen született, és ezt ma is megtekinthetjük a szülőháza formájában mely ma múzeumként megtekinthető.
A Temetőkápolna is különös történeteket rejteget számunkra, számtalan nevezetes itt született ember sírját őrizve.
A Várhegy és a Mogyorós Domb egy-egy különleges és pihentető sétát kínál nekünk gyönyörű kilátással és friss levegővel. Egy biztos, aki Sümegre betéved, úgy érzi majd magát mintha egy apró külön világba érkezett volna és rögtön tettvágyat érez majd, hogy azonnal felfedezze e kis város nagy csodáit.