A község a környék egyetlen olyan települése, mely kőfallal van körbevéve és melynek püspöki palotája is volt.
A legtöbb épülete műemlék és környezete idilli festői tájként hat az emberi szervezetre. Soprontól mindössze 10 km-re található ez a különleges község melynek feltárjuk most egy pár perc erejéig a legfontosabb látnivalóit.
A római időkben annyira kedvelt volt ez a hely, hogy a római kori győri püspökök ide építtették kastélyukat.
A település egyik leghíresebb látnivalója a római kori kőfejtő, melyben még a mai napig fellelhetőek a Pannon-beltenger állatainak és növényeinek lenyomatai. A hely azóta rendezvények helyszíne és különleges kirándulásoknak ad otthont, különleges hangulatú és izgalmas mivoltából köszönhetően.
Az ország egyik legérdekesebb római kori építménye is itt lelhető fel, melyet Mithras-szentélyként ismerhetünk, amelyet Mithrasnak, a Nap istenének szenteltek.
Föld alatti templomok, az-az barlangok fedezhetőek fel a környéken melyekből kevés maradt fenn, viszont Mithras neve felcsillan az Indiai Mitrában valamint Irán területén is, szóval már a római idők előtt tisztelt Isten helyszíne volt e különleges épitmény.
Az előbb említett kőfalról maradványokat is megfigyelhetünk a középkorról megmaradt városfal ugyanis a mai napig látványosságként funkcionál, egykoron viszont erős támadásoktól védte az itt élőket.
1989. Augusztus 19-én 15 órakor a vasfüggöny leigázását történelmi eseményként tartjuk számon, melynek emlékét a Páneurópai Piknik Emlékhely őrzi és Fertőrákos egyik látványossága.
A környéken fellelhető a Fertő tó, mely az ország nádkészletének egyharmadát biztosítja, mindamellett Európa legnagyobb sziktava, szóval ha erre jár az ember fia érdemes megtekinteni ezt a különleges látványt nyújtó tavat.
A püspöki kastély mai napig helyet foglal a település szívében, melyet bár több ízben leigáztak, minduntalan újjá is építettek ezáltal megtartva a kastélyt a mai kor emberei számára.
Ha nem lenne elég különlegességekből, egy Európa szerte ismert ásványmúzeum is itt foglal helyet, melyet a Makovnik család gyűjteménye alkot, több mint 40 évnyi kutatás eredményeként.
A Vasfüggöny Múzeum is itt található, melyet Csapó Imre egykori határőr-tiszthelyettes hozott létre, hogy bemutathassa a vasfüggönnyel kapcsolatos történéseket és ereklyéket.
Helytörténeti kiállításnak is szemtanúi lehetünk egy műemlék épület formájában, melyben megtekinthetünk egy parasztszobát és egy füstös konyhát.
Az udvarán továbbhaladva a helytörténeti kiállításnak helyet adó épületben, fellelhetjük az egykori mezőgazdaságra alkalmazott szerszámokat és különlegességeket.